00. Prológus

 Prológus

 

Aznap úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna. Az eresz vízelvezetője nem győzte elvezetni a felhalmozódott esővizet. A régi típusú ám egyszerű kis ház ablakait ellepték a cseppecskék megmaradó alakjai, de egy lény még így is nagyon jól rálátott a közeli fa ágáról a házban zajló eseményekre. Az ébenfekete holló jól láthatta, miképp egy alig nagykorúnak mondható hosszú szőke hajú ifjú lány az íróasztalánál ül s szorgalmasan osztva - szorozva számlál valamit, mintha csak az élete múlna rajta. Massie Enderson ekkortájt még azt gondolta, hogy egész élete akkor fog véget érni , ha nem kerül be az orvosira. Főhősnőnk nem tudhatta, hogy ami aznap este történik vele kalandok sorát fogja hozni. Ezekben a kalandokban pedig, ha nem vigyáz az életébe is kerülhet.

- Még mindig nincsenek meg a pontjaim – búslakodta, majd ledobta kezében lévő ceruzáját az asztalon lévő lapra, fejét pedig két tenyerébe temette. – Sosem lesz belőlem sebész, mint apából. 

Könnyei potyogni kezdtek szinkronban a kinti eső esésével. A könnycseppek pedig kezdték egyre áztatni számlálólapját. Eszébe jutott édesapjáról utolsó emlékei, mikor bementek hozzá anyukájával és az apja ölében ült a kórházi irodában. Daniel Enderson  viszonylag egész fiatalon negyven évesen elérte élete legnagyobb sikereit: sebész főorvos – és egyben osztályvezető – volt a város neves kórházában, szép háza volt  a város legnyugodtabb környékén, egy gyönyörű szerető felesége s egy őt imádó nyolc éves koslatott utána. Mindene megvolt, ám egy decemberi napon ennek vége szakadt. Egészen pontosan december 16.-án Massie édesanyja Julia értesítést kapott,  az osztrák hegymászok egyesületétől, miszerint Daniel a téli nagy túra alkalmával megsérült és leesett egy magas hegyről. Rá egy hét múlva érkezett a második levél, amiben az ált ,  hogy Daniel nagy valószínűséggel életét vesztette – mivel semmi életjelet nem adott magáról - , a keresők pedig nem találták sem élve, sem pedig a holttestét. Így az Enderson család fennmaradó két tagja az utóbbi tíz évet   szomorúsággal és kérdések sorával töltötte. Legfőképpen azokon a december tizenhatodikai napokon. A kis Massie – ben mindig kérdések sorai üldözték édesanyja lépteit. Akkortájt még nyolc éves múlt, attól még felfogta: nincs minden rendben, apa nem tér vissza. Mindennél jobban szerette Danielt, büszke volt rá s minden percnek örült, amit az apjával tölthetett – bár a munkája miatt nem sok ideje volt - . Később mikor már nyolcadikos elmúlt édesanyja csak azt láthatta, hogy az apja szakkönyveit olvassa lánya. Talán lánya ettől érezhette azt, hogy az apja még velük van. Egyik nap találtak a kertben egy sérült verebet, amit a lány cicája lökött le a faágáról. Massie kötelességének érezte, hogy meggyógyítsa. Gondosan ápolta, etetgette, bár hiába, mert a macskája Rupert   megette ő mégis a mai napig úgy tudta mentőakciója sikeres volt, anyukája pedig szabadon engedte a madarat. Julia – ban ettől a pillanattól vált biztossá benne, hogy kamasz lány apja pályáját fogja követni. Sosem erőltette rá, maga döntött az életéről, ám hamar megvolt az álma. Massie Enderson, aki februárban múlt tizennyolc éves Sebész akart lenni! Halk ám mégis halható kopogás törte meg a szoba csöndjét és ettől térítette vissza a lányt szomorú emlékeiből.

- Szabad – mondta, fejét kivette két tenyeréből, majd az ajtó felé fordult, ami háttal volt neki és vele szemben lévő ablakának.

- Megjöttem kincsem – lépett be a szobába Julia s puszit nyomott lánya homlokára üdvözlése képen – Mi baj van? Történt valami?

- Nincsenek meg a pontjaim. Akárhogy számolom sehogy sem jönnek össze.

- Butaság! Múltkor még megvoltak.

- Az a tervezett vizsgajeggyel volt, de nem az lett.

-  Nem lesz gond, meglásd meglesz a felvétel – megsimogatta lánya arcát, majd a bejárati ajtó felé ment. Még mielőtt távozott volna hátra fordulva hozzátette – Holnap én nyitom az óvodát és neked is suli, úgyhogy időben fekvés.

Massie kibökött a száján egy „Igen anyu” -t , majd összeszedte magát. Bár az Enderson család alig fél kilenc után már nyugovóra tért, egyikük mégsem aludt valami fényesen. A legfiatalabbik Enderson - t rémálmok gyötörték, amik két hónapja – mióta betöltötte 18. életévét -  kezdődtek. Álmában menekül egy fekete farkastól, egy kígyótól, sült halat eszik egy beszélő mosómedvével, íjjászkodik valami hosszú  barna  hajú kontyos lánnyal és efféle történetek sora üldözi. Pár napig nem aggasztották a történések, de az elmúlt két napban intenzívebbek az álmai és attól fél, hogy nem tud majd felkelni, ezzel pedig nem ér véget az álom. A lány egészen este tizenegyig tudta magát ébren tartani, majd mint aki jól végezte dolgát lehunyta szemét s máris álomba kényszerült. Pár perc csukott szem és álom után teste önálló életet kezdett élni. Akárcsak mint aki transzba esik szeme bár csukva volt, ő mégis sétált. Kiment a házból, le a teraszon be a közeli erdőbe vezetett az útja. Egészen addig transzban volt, míg egy földön heverő nagy fagyökérben meg nem botlott. Massie Enderson ekkor tért ismét magához, de amit ekkor látott még maga sem hitte el. Az erdő mélyén, mintha egy másik világba vezetett volna egy kis átjáró, valami furcsa, ám gyönyörű havas helyre. Mégis mi lehet ez? A lány közelebb lépett.